Hogyan ment el a teknősbéka harcolni?

    A teknősbékák táborától nem messze emberek éltek. A teknősbéka elküldte a pipáját az összes baráti törzshöz.           Mindannyian elszívták, azt majd összegyűltek a teknősök táborában a szitakötők, a békák, a kígyók, a pillangók és a nyulak törzsének összes fiatal harcosa előtt. A teknősök vezetője így szolt az összegyűltekhez: Lépjünk rá együtt a harci ösvényre. Nem messze innen nagy indián tábort találtam. Induljunk harcba és öljük meg a főnököket. Mindannyian egyet értettek , a szöcskék , a békák , a pillangók , és a nyulak is elégedettek voltak .Keletre néző körben állították fel sátraikat és mielőtt elindultak volna a harci vállalkozásra , belűről , majd kívülről végigjárták a táborkört .Néhányuk harci fejdíszt viselt , éppen olyant, mint amilyen az indiánoknak van. Egész éjjel úton voltak. Még sötét volt, mikor hajnal felé elérték az indiántábort. A teknősbéka egyből a főnök sátrába ment, megragadta az indián főnök torkát, fojtogatni kezdte, majd miután az megfulladt, levágta a haját. Minden harcos más és más kunyhóba ment be. Mikor kivilágosodott a teknősbéka bemászott az ágy alá és egész nap ott maradt. Reggel megtalálták a halott indiánfőnököt. Az öreg kikiáltó körbejárta a tábort és kihirdette a történteket. Utasította a harcosokat, hogy keressék meg a tábor körül ólálkodó ellenséget. Az összes fiatal harcos elindult, hogy körül nézzen és megkeresse őket. A nők úgy tettek mintha megnémulnának. Miután a fiatal harcosok elmentek, a főnök felesége lebontotta a kunyhót azzal a szándékkal, hogy egy másik helyre viszi a főnök holttestét. Miközben vitték át a kunyhót, észrevették az ágy alatt a földben bujkáló teknősbékát. Mivel nem temette be teljesen magát, valaki meglátta a frissen kiásott földet. Ekkor leszúrtak egy botot és megtalálták. Nemsokára arra is rájöttek, hogy a teknősbéka ölte meg a főnököt. Másik főnököt választottak és arra kérték, mondja, meg mit tegyenek a fogollyal. A főnök így válaszolt:

           Nézzük, milyen módon ölhetnénk meg. Egyike ő azoknak, akik meggyilkolták a főnökünket. Néhányan az indiánok közül azt javasolták, vessék a tűzbe. Egy másik harcos így szolt: Nem, nem égethetjük meg, mivel a páncélja túl kemény, vágjuk le a fejét. Valaki ezt tanácsolta: - Ne így végezzünk vele , kössük ki inkább . Egy negyedik harcos azt ajánlotta – fojtsuk inkább vízbe. Mivel mindannyiik számára ez tűnt a legjobb megoldásnak, elhatározták, hogy vizbefojtják a teknőst. A következő délután levitték a teknőst a vízhez, emberek nagy tömege követte őket mindannyian látni, akarták a halálát. A harcos, akinek a feladta lett a teknősbéka vízbefojtása, kifestette magát, és bevitte a foglyot a tó közepére. A teknősbéka úgy tett mintha nagyon megrémülne. Mikor a harcos a vízbe akarta nyomni, hirtelen visszafordította e fejét és megharapta. Az indián megijedt és áldozatával együtt elmerült. A parton állók pedig megrémültek és egyikük, sem mert bemenni a tóba segíteni az elsüllyedt társának. Miután a teknősbéka főnök vízbe fojtotta a harcost, leharapta a haját és várt. Amikor eljött az éj, kimászott oda ahol a főnök kunyhója állt és megkereste a főnök skalpját. Azon az éjjelen  a teknős összes barátja abban a hiszemben indult el a saját tábora felé, hogy főnöküket megölték. Elindult azonban ő is hazafelé, és boldog volt mivel az összes tettet egyedül szerezte meg. Már világos volt, mikor haza ért. Fölkötötte a két skalpot egy botra és körbetáncolta azokat. Barátai nem követhették öt. Hosszú ideig táncolva és vidáman énekelve körbejárták a tábort és továbbra is ő maradt a teknősök főnöke.

                                                                            George B. Ginnel